Többségünk bizonyára vásárolt már gépjárművet, és valószínűsítem hogy ennek elenyésző részét teszi ki a szalonból vásárolt vadiúj autók vagy motorok beszerzése. Abban is biztos vagyok, hogy többen szaladtunk már bele – vagy van olyan közeli ismerősünk, aki utólag tapasztalta meg -, hogy a használt jármű állapota nem tükrözi maradéktalanul az adásvétel során megismerteket, így kisebb-nagyobb hibák előbb utóbb napvilágot látnak. Az autóvásárlás – különösen a mai árakat tekintve – többségünknek jelentősebb beruházás, így nem mindegy hogy hosszú spórolás után, vagy hitelt felvéve mekkora öröm-, vagy bosszúságforrás kerül birtokunkba, netán valóban használható-e a megvásárolt jármű a kívánt időtávon. Tudom, mindenre vannak jogi megoldások, de jogos igényünket az eladóval szemben érvényesíteni sokszor nem egyszerű feladat, és nem feltétlenül garantált a siker sem. Nézzük mit tehetünk a kockázatok csökkentése érdekében egy kis elővigyázatossággal!
Legyen alapvetés, hogy NEM BÍZUNK SENKIBEN! Még a legjobb baráttól vásárolt járműről is kiderülhet utólag, hogy Ő is úgy vette korábban, hogy nem tudta, hogy a jármű előéletét tekintve problémás.
A kockázatok jelentősen csökkenthetőek, ha mi magunk kiválóan értünk az autókhoz vagy viszünk magunkkal autószerelőt, esetleg rétegvastagságmérőt – mert erre sokan esküsznek -, de leginkább egy típusspecifikus márkaszervízben átvizsgáltatjuk a kiszemelt járművet, és lekérdezzük az előéletét. Ezt jómagam is szükségesnek tartom, azonban a szükséges idő-, és anyagi ráfordítás miatt általában csak a végső pillanatban, a vásárlást megelőzően érdemes megtenni. Jól jönne tehát egy megbízható, előzetes információforrás.
Az interneten számos szolgáltatás elérhető, amely kisebb-nagyobb összegért cserébe belföldi vagy nemzetközi adatokból álló, jellemzően a biztosítási káreseményeket is tartalmazó riportot biztosít a kiszemelt járművekről. Ilyen például a CarVertical, a TotalKár, a Carnotie, az autoDNA, és a BidFax.info – hogy csak néhányat említsek, de a paletta ennél sokkal bővebb. Általánosságan elmondható, hogy 4-10.000.- forint körüli összegért cserébe számos adathoz hozzájuthatunk a kiszemelt járműről, éppen ezért érdemes a vélt előéletére (hazai vagy külföldi, behozott) tekintettel választani a szolgáltatók közül kinek-kinek pénztárcája szerint.
Van azonban egy hiteles hazai forrás, ami – bár értelemszerűen nem a belföldi és nemzetközi autópiac svájcibicskája, mégis – a hazánkban forgalomba helyezett járművekről meglepően sok információt biztosít, ráadásul INGYENESEN. Ez a JSZP – Jármű Szolgáltatási Platform, ami a magyarorszag.hu oldalon a Közigazgatás, jog -> Adatkezelés, adatszolgáltatás -> Adatigénylés a Jármű Szolgáltatási Platformon útvonalon érhető el KAÜ azonosítást követően. Noha kártörténeti adatok csak a 2019. január 1-jét követően bekövetkezett káreseményekről állnak rendelkezésre, a lekérdezés eredménye sok szempontból megalapozhatja a későbbi döntésünket a vásárlást illetően.
Az ügyleírásban olvashatóak szerint „az adatszolgáltatásban megismerhetőek:
- a jármű forgalmi engedélyben feltüntetett műszaki adatok
- a kilométeróra-állás és annak rögzítési időpontja,
- a forgalomban való részvételi jogosultság azonnali hatállyal történő felfüggesztésének ténye és kezdő időpontja, a forgalomból kivont állapot ténye, valamint az aktuális forgalomból való kivonás oka, jellege és a kivonás kezdő időpontja
- a jármű érvényes forgalmazási korlátozására vonatkozó adatok
- a körözés ténye
- az első magyarországi nyilvántartásba vétel időpontjától az adatlekérdezés időpontjáig a jármű nyilvántartott tulajdonosainak száma
- a jármű származási országa
- a származás ellenőrzésének eredménye
- az előzetes eredetiségvizsgálat végzésének időpontja
- az előzetes eredetiségvizsgálatot lefolytató vizsgálóállomás megnevezése és címe,
- az előzetes eredetiségvizsgáló által a jármű alvázszámára, motorszámára, motorkódjára, rendszámára és regisztrációs matricájára tett megállapítások
- az eredetiségvizsgálati képi dokumentáció
- az előzetes eredetiség-ellenőrzés során megállapított minősítés
- a kötvénynyilvántartásból beszerzett biztosítás tényére vonatkozó adat
- a kárnyilvántartásból beszerzett káreseményre vonatkozó adat és a káresemény dátuma,
- a közúti jármű előéleti nyilvántartás adatai.”
A lekérdezés eredménye az alábbi struktúrában, lapfülenként tagolva biztosít átlátható információhalmazt a jármű előéletéről és adatairól, valamint az eredetiségvizsgálat, és a műszaki vizsga során készült külső-, belső-, és km óraállást tartalmazó képeket. (alábbiakban csak néhány képernyőkép-részlet látható a teljesség igénye nélkül)
Nem állítom, hogy a lekérdezés eredménye garancia a jármű állapotára, hiszen – mint minden adatot – ezt is kontextusában érdemes értelmezni, azonban az elérhető adatok birtokában, átvizsgálással és kellő körültekintéssel jelentősen csökkenthető a kockázat. Sokan mondják hogy állapotot és nem életkort vagy km óraállást vásárolunk, így egy-egy adatból talán nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de azokat a vásárláskor figyelembe venni, rákérdezni mindenképpen érdemes lehet.
…és mégegy jótanács: az adásvételi szerződés mindig a hatályos jogszabályok szerinti adattartalommal, és a releváns adatok részletes feltüntetésével készüljön. Ha adás-vételi nyomtatványt töltenek ki a felek, érdemes a legfrissebbet letölteni az internetről, vagy jogszabályoknak megfelelően elkészíteni. Ha például nem tartalmazza a jármű birtokba vételének pontos időpontját óra, perc pontossággal, akkor nemcsak a későbbi ügyintézés, átírás során ütközhetünk problémákba, de egy esetleges hazaúton „elszenvedett” gyorshajtás kapcsán is nehézségekbe ütközhet a felelősségi kör tisztázása a közigazgatási hatóság előtt. Legyünk előrelátóak!
Ha hasznosnak találtad, ide kattintva megoszthatod ismerőseiddel a Facebookon!